Csiki Ingrid virtuális asszisztens

Dietetikusként diplomáztam, de úgy alakult, hogy sosem dolgoztam a szakmámban. Még az első munkahelyemen egyszer egy főorvos azt mondta nekem, mikor szóba került a végzettségem, hogy most már ne bánjam. Akkor, még bakfisként, éppen csak belecsöppenve a munka világába, nem tudtam, mit is válaszolhatnék erre. Ma, évek tapasztalatával a hátam mögött, már azt mondanám: No, de főorvos úr, miért is bánnám, hisz egyébként sosem lett volna alkalmam együtt dolgozni Önnel ennek a könyvnek a szerkesztésében. És ez valóban így is van. Rendíthetetlenül hiszem, hogy bizonyos utakat be kell járni. Ez a fejlődés egyik alappillére. És be kell vallanom, én most eléggé szeretem azt, ami körülvesz, és azt is, ahova tartok.

Mindig is vágytam arra, hogy valami nagyot, példaértékűt alkossak. Míg végül rá nem jöttem, hogy a legnagyobb érdem az, ha egyszerűen önmagunk lehetünk. Se több, se kevesebb. Ha azzal foglalkozhatunk, ami igazán közel áll hozzánk, ami motivál, amit tisztelünk, és emiatt rendre jobbak és jobbak akarunk lenni. Ezt teljes mélységében akkor értettem meg, amikor anya lettem. Van ebben a szülőségben valami kézzel foghatatlan, valamiféle misztikum, ami olyan ambícióval, inspirációval, önbeteljesítés utáni vággyal tölti el az embert, amit azelőtt el sem tudott volna képzelni.

Dolgozzunk együtt!